Nyitóoldal   |   SZÍN  |   SZÍNKOMMUNIKÁCIÓ   |   Tartalom 
 
 
 
 
2.4.4.

A színnévhasználat néhány aspektusa
 
 
A színérzékelés (percepció) univerzális az emberi nemben, de a színkategóriák differenciáltsága (kogníció) és a színnevek használata nem az. Ez utóbbi számos dologtól függ: a természeti és kulturális környezettől, az általános konvencióktól és értékítéletektől, a társadalmi, nemi, életkori és egyéni különbségektől.


Természeti és kulturális környezet

Egy nyelvi közösség színszókészletét –színneveik számát és jelentését– befolyásolja a természeti és kulturális környezet. A színlátás (percepció) képessége univerzális képességünk, de a színkategóriák rendszere nem – ezek attól is függenek, hogy a közösségek milyen színes dolgokat találnak környezetükben, milyen festékanyagokat tudnak előállítani lakóhelyük növényeiből, állataiból és ásványaiból.

Ide kapcsolható egy legendának tartott, megcáfolt, majd ismét bizonyított elmélet, miszerint az eszkimó nyelvekben több tucat (sőt több száz!) szó létezik a hóra, ill. a hó fehérségére. Nem követtem nyomon az évtizedek óta tartó vita minden fordulóját, de azt elképzelhetőnek tartom, hogy egy közösség sokkal több névvel rendelkezik egy olyan jelenségre (anyagra, élőlényre) ami környezetét és életfeltételeit alapvetően meghatározza. (Eskimo words for snow)

Például a magyarban több mint ötven növényi zöldre utaló színnév van: fűzöld, lombzöld, spenótzöld, mohazöld stb. Nem mind általánosan és gyakran használt szavak, de közérthetőek, a zöld egy-egy árnyalatát jelentik. Mi is mondhatnánk, hogy 50 színnevünk van a zöldre, és ebben még nincsenek benne a nem-növényi zöldek, úgymint: smaragdzöld, penészzöld, békazöld stb. (Földvári 2005)

Még jellemzőbb példa, hogy a magyar nyelvben több száz színnév volt lovak és szarvasmarhák színére, és több tucat az egyéb háziállatokra. Mára e színnevek száma alaposan lecsökkent, és a városi ember azokból is alig ért meg néhányat, hiszen semmi kapcsolata nincs ezekkel az állatokkal.
(Mátray 1910:13; Herman 1914; Bartha 1937:28; Szerepi)

Egy nyelvben mindig azokra a dolgokra (anyagokra, élőlényekre) vannak színnevek, ami az adott kultúrában fontos, ami a közösség anyagi és szellemi létének feltételeit, kereteit adja.


Színnév-átvételek

Az egymással szomszédsági, kulturális, kereskedelmi kapcsolatban álló népek átveszik egymástól a fejlettebb technikai vívmányokat, melyek viszik magukkal színneveiket is. Mátray szerint (1910:10) ki is szoríthatják a régebbi neveket. A szín-jövevényszavak általában valamilyen szakmához (művészetek, kelmefestés, nyomdászat) vagy a divathoz kötődnek. Nálunk leggyakoribbak a német eredetű vagy közvetítésű, régebben a francia és olasz szavak, újabban pedig angol nyelvterületről érkeznek.
» Színszókészletünk és rétegei, Mesterségek

Az ókori Fönícia, Perzsia, India színezőanyagai, majd Európa textilipari újdonságai nemzetközi színekké/színnevekké váltak. Föníciából jött a bíbor, Perzsiából a skarlát, karmazsin, később a khaki, lila, Indiából az indigó*. A festetlen textilanyagok francia eredetű neveit mindenütt ismerik: ekrü, beige, drapp. Angol nyelvterületről az informatikába és a nyomdaiparba érkeztek színnevek (cyan, magenta), továbbá az öltözködésbe (pink, nude).
* Az indigó szó görög eredetű, jelentése: Indiából való


Egyéb szempontok

Értékítélet kifejezése

A színelnevezések nemcsak vizuális megjelenésüktől, a színt hordozó tárgytól függenek, hanem értékítéletet is kifejeznek. A beszélő szándéka lehet valamit értékesnek vagy értéktelennek, nevetségesnek feltüntetni.
A luxustárgyaknak és divatholmiknak mindig „értékesebb” színnév dukál, mint a hétköznapiaknak. A nemes anyagok, ékkövek, virágok nevével jelzett szín a szemlélő tetszését fejezi ki (smaragdzöld), míg a nevetséges, sőt gusztustalan dolgokra való utalás a színes tárggyal szembeni ellenszenvről tanúskodik (zombizöld). E két színnév –smaragdzöld és zombizöld– akár ugyanarra a zöldre is vonatkozhat, és a beszélő ízlése, szándéka, pillanatnyi hangulata alapján dönti el, hogy éppen melyiket mondja.


Humor

Színcsúfneveket a bizalmas társalgásban, a humor kedvéért mondunk, vagy gúnyos, sértő, becsmérlő szándékkal használunk. A humoros hatásnak több forrása lehet.

• A ma már ismeretlen jelentésű (hupi, tuli) vagy más (jaj, bugyi, bili) szó, mint előtag elszakadhat megszokott színnév-utótagjától, és mint árnyalatjelző bármely színes színnel összeállhat:
hupikék » hupilila, hupirózsaszín, hupizöld
jajvörös » jajzöld, jajlila, jajsárga
tulipiros » tulisárga, tulirózsaszín, tulilila
bugyirózsaszín » bugyikék, bugyilila, bugyizöld
, stb.
Hangzásuk is kelthet derültséget: hupipiros, bililila.

Semleges színekkel viszont nem használatosak (nem olvastam-hallottam még tulifehéret, jajszürkét): a fehér-fekete-szürke nem tud rikítani, valószínűleg ezért nem csúfoljuk őket.

E színneveknek nincs pontos színjelentése, sem a hupikéket, sem a hupizöldet nem tudjuk egyértelműen meghatározni, vizuálisan azonosítani.
» Határozott színjelentés nélküli színnevek

• Más esetekben van határozott színjelentés, de valamilyen ellenszenves állatra, gusztustalan anyagra utal (lárvafehér, libafoszöld, pisisárga). Ebben az esetben sem a szín pontos szóbeli kifejezése motiválja a beszélőt, hanem a csúfolódás szándéka, a vulgáris nyelvhasználatban rejlő „humor”.

• Egyéni szóalkotások, meghökkentő összetételek is lehetnek humorosak: meggyfőzelékszín, bödönkék*, kukásautó- narancs, ufolibafos-zöld**. A meggyfőzelékszín nyilván egyszerű meggyvörös, de a váratlanul beszúrt „főzelék” előtag miatt kinevetjük, és azt is, amire mondják.
* bödönkék: a Trabant egyik leggyakoribb színe volt ez a kék. Nem a színt, hanem az autót minősítették a „bödön” előtaggal.
** ufolibafos-zöld: kétféle zöld, az ufo („kis zöld emberkék”) és a libafos összevonása (Bödőcs Tibor humoristától)

• A hajszínt (ami általában fontos identitásjelző) is szívesen gúnyolják: mozdonyszőke (fekete), paradicsomszőke (élénk vörösre festett), eperszőke (rózsaszínes szőke) haj. Nem gúnyosak, inkább kedveskedőek a hirtelenszőke és a tejfelszőke nevek, mindkettőt a nagyon világos szőkére mondjuk, az utóbbit pedig szinte csak gyerekek hajára.


Reklám- és divatipar

Tudjuk, hogy a divat színnév-generátor, nemcsak használja, hanem alkot is színneveket. Ugyanannak az árnyalatnak akár évente új nevet találhatnak ki, így téve vonzóbbá a „divatjamúlt” színválasztékot. A divatszínnevek némelyike képes meggyökerezni a nyelvben, de a többsége kikopik.
(Mátray 1910:14)

A tipikus divatszínnevek nemzetköziek, általában olyan neveket, szavakat tartalmaznak, amelyeket le sem kell fordítani, mert szinte minden nyelvben ismertek és hasonló asszociációkat keltenek, drága anyagokra, vonzó turista-paradicsomokra utalnak, pl.: rubintvörös, lagúnakék, Capri-kék, Karibi-kék, Bahama-bézs.

Az autógyárak és -forgalmazók komolyan veszik a színneveket, eladási stratégiájukban is szerepük van. Egy új típus színét „kommunikációs színnek” nevezik, melynek az a feladata, hogy megkülönböztesse az autót egy másik gyártó hasonló vagy azonos színű termékétől. (Árnyalat-túltengés 2001)
» Közlekedés


Szín „fedőnevek”

A mai gyári festékek túlnyomórészt szerves vegyipari termékek, de a 19.század utolsó harmadáig a pigmentek többsége még természetes (ásványi, állati vagy növényi) alapanyagokból készült, melyek között veszélyes mérgek is előfordultak (kén, arzén, higany, ólom, kadmium stb.) Mindez tükröződött a festéktermék nevében is: ólomfehér, kobaltkék, cinkzöld stb.
A súlyosan mérgező pigmenteket viszont a kellemetlen információt elrejtő különféle „fedőneveken” forgalmazták, pl. a Schweinfurtban gyártott réz-arzén összetételű, rendkívül veszélyes (már betiltott) zöld festéknek mintegy 50 „álneve” volt: párizsi zöld, franciazöld, frízzöld, császárzöld, Mitis-zöld, papagájzöld, újzöld, földzöld, perzsazöld, rezedazöld, magyarzöld, bécsi zöld, angol fedőzöld, Veronese-zöld stb.
A drága alapanyagok neve azonban mindig feltűnik a festék nevében (pl. kadmiumsárga, kobaltkék), mert ez megindokolja a magas árat. (Wehlte 1996:144)



Szaknyelvi és társadalmi különbségek

A különböző társadalmi rétegek több vagy kevesebb, vagy más (nem köznyelvi) színneveket használnak. Különbségek lehetnek az egyes tájegységek színnevei között is, bár a média hatására e különbségek egyre csökkennek.

A színneveket használó népesség három körbe sorolható:
– A köznyelvet beszélők, akiknek nincs különösebb kapcsolatuk a színekkel, munkájuk vagy hobbijuk során sem (vagy csak ritkán, „felszínesen”) használnak színneveket. Színszókincsük feltehetőleg nem túl nagy, erről Gósy, ill. Uusküla kutatásaiban találunk adatokat. A fő különbségek nemek szerint figyelhetők meg (a nők általában több színnevet ismernek és használnak), valamint életkor szerint, mert az egyén szókincse bővül az idővel.
– Szaknyelveket használók, akiknek munkájában szerepel a szín (pl. megítélése, előállítása, leírása), de nem erre irányul a fő tevékenységük. Számos szakma sorolható ide: biológia, fizika, építészet és belsőépítészet, tipográfia, műkritika, fotózás, reklám stb. Sok színnevet használnak, azokat tudatosan és (általában) helyesen alkalmazzák.
– Szaknyelveket használók, akiknek fő tevékenysége a
színekhez kötődik: színkutató, képző- és iparművész, festékvegyész, festékgyártó stb. Nyilvánvalóan ez a legkisebb csoport, egyben a legtöbb színnevet ismerik és a leginkább tudatosan használják azokat.

E csoportok nemcsak számukban és az általuk ismert színnevek számában különböznek, hanem a színnevek strukturálásában és jelentésében is eltérések lehetnek. Pl. a festőművészek (általában) pigmentek szerint csoportosítják a színeket és színneveket. A már többször említett bíbort az első csoportban kevesen használják, de a másik kettőben általánosan ismert.

Szaknyelvek
Az egyes szakmáknak saját szín-terminológiája van, melyet szakmán kívül kevesen értenek. A festőknek, textileseknek, keramikusoknak hosszú listája van a különféle pigmentekből, melyek egyben színnevek is (cinóber, ultramarin, nápolyi sárga, kadmiumsárga, kobaltkék, kobaltviola stb.). A nyomdászatban alapszínnek számít a magenta és a cyan.
» Színszókészletünk és rétegei, Mestersegek

A név nemcsak egy adott színárnyalatot jelent, hanem fontos információ a pigment kémiai jellegéről, ugyanis nem minden festéket lehet egymással keverni, nem mindegyiket lehet mészvakolatú falra festeni, vagy egy képen egymás mellé helyezni. A különféle kémiai elemek (kadmium, réz, ólom stb.) reakcióba léphetnek egymással, ami az eredeti szín megváltozását okozhatja.

A műkritikusnak, művészettörténésznek fontos a színnév a műalkotásokról szóló írásában, de a színmérő mérnök igen kevés színnevet használ, mert –objektivitásra törekedve– sokkal pontosabban (fizikai mértékegységekkel, koordináta-adatokkal) írja le a színeket. A festékgyárak (kívülállóknak nem sokat mondó) kódszámokkal, a fogyasztók számára fantázianevekkel jelölik termékeiket.

Bíbor és lila a magyar szaknyelvben
A bíbor színnév ismertsége és a bíbor-lila színtartomány nyelvi megkülönböztetése körül sok bizonytalanság van. Felmérést nem végeztem, de megfigyeléseim szerint a bíbor színnevet ismerik és a színt jól azonosítják a vizuális-kreatív területek (festők, grafikusok, dizájnerek) és a természet-tudományok szakemberei, viszont az „átlagemberek” közül csak kevesen.

A történelemben, irodalomban, művészetekben jártas ember bizonyosan találkozik a bíbor szóval, de kérdés, hogy milyen színt ért rajta ha olvassa, de nem lát mellette színes illusztrációt.

A magyar irodalmi nyelvben a bíbor a vörös fogalomköréhez esik nagyon közel, rendszerint olyan kontextusban használják, ahol a vörös/piros is megfelelő lenne, de a bíbor költőibb, fenségesebb: bíbor alkony/hajnal, bíborszínű vér, bíbor palást, bíbor ajkak stb. Néha összetévesztik a másik történelmi színnévvel a karmazsinnal. Színjelentése ma –alighanem az angol nyelv növekvő hatására– közelebb került a lilához. A bíbor színtartományra újabban –és inkább a fiatalok– a rózsaszín, pink, magenta nevet is használják. A bíbor színnév ismertsége és használata a magyar köznyelvben minden bizonnyal (és sajnálatosan) csökkenő tendenciát mutat, de ennek mértékéről csak egy reprezentatív felmérés tudna élesebb képet adni.


Megfigyelhető, hogy a természettudományokban a lila szót nem, vagy csak ritkán, inkább az ibolya/viola neveket használják az adott színtartományra: ibolyántúli sugárzás, ultraviola, kobaltviola pigment stb. A festéket, pigmentet használó szakmákban ma is ibolya v. bíbor-ibolya névvel jelölik az adott színcsoportot. Nemcsics Antal Coloroid színrendszerében a „bíborak, ibolyák” elnevezés szerepel erre a színtartományra (az A40-A46 jelű színekre). (Nemcsics 1990:91)

Ennek talán az az oka, hogy az ibolya/viola használata régebbi a tudományos nyelvben: Newton* az 1670-es években alkotta meg színkörét, melyben violet-nek nevezi a kék (indigo) és vörös (red) közötti tartományt. Amikor elmélete eljutott Magyarországra (valószínűleg a 18.sz. elején), akkor a magyarban már létező viola vagy ibolya** nevekre fordították.
* Newton: Opticks or a Treatise of the Reflections, Refractions and Colours of Light. 1704-ben adta ki, 1706-ban jelent meg latinul (Optice: Sive De Reflexionibus, Refractionibus, Inflexionibus & Coloribus Lucis. Libri Tres, London). A latinban, mely akkor a tudomány nemzetközi nyelve volt, a violaceum felel meg a violet-nek.
** viola, ibolya: a viola latin eredetű szó, 1276-ban írták le először magyar szövegben. Az ibolya a viola szóból, szóhasadással keletkezett: viola » ivola » ibolya (1340 óta ismert).
(
TESz 1967 II. 183. és 770. p., III. 1151.p.)

A lila* szó (eredeti jelentése: orgonavirág) az óind anil szóból származik, ami ott kéket jelentett. A virággal, és valószínűleg az öltözködéssel összefüggésben került be a magyar nyelvbe, ez pedig (a tudományoshoz képest) alacsonyabb státuszt jelent.
* A lila a 1795-ben bukkan fel először magyar nyelvű írásban, mint színnév 1807 óta. (TESz II. 1967:770)


Színnévhasználat nemek szerint

Az átlagnépességben a nők minden életkorban több színnevet használnak mint a hasonló korú férfiak, mert érzékenyebben reagálnak a színekre, fontosabb számukra a szín, és általában a verbális készségük is jobb. (Gósy 1998 és 2001; Uuskula 2007:106)

Persze mindkét nem esetében bőven előfordulnak kivételek...

Nők és férfiak színnévhasználata
Kép ötlet forrása:
http://www.bestylish.org/blog/index.php/color-advice/a-mans-guide-to-colors



Egyéni különbségek

Nem mindenki érti ugyanazt egy színnéven, mert más emlékei vannak róla, ritkán találkozik a szóval, félreérti, nem ismeri. Például van, aki a barackrózsaszínt a barackfa virágjának színével azonosítja, holott a konvenció szerint (vagyis a legtöbb ember számára) ez az őszibarack gyümölcs héjának sárgásrózsaszínje. Vagy: nem mindenki tudja milyen színt képzeljen el a caput mortuum, umbra, grispánszín hallatán...

Az egyéni színérzékelés és a színnevek ismerete nemcsak a szakmai tevékenységtől, adottságoktól függ, hanem az érdeklődéstől, hobbitól, a színeknek tulajdonított jelentőségtől is. Akit nem érdekel a szín és ritkán használja, az természetesen sokkal kevesebb színelnevezést ismer.

A szubjektum nem nélkülözheti a színneveket, mert ezek segítik megjegyezni, felidézni, azonosítani a színárnyalatokat, lehetővé teszik a színről való gondolkodást és a szín- kommunikációt. A színnévhasználat egyéni tapasztalatokat is magában foglal, ezzel együtt tanulható, fejleszthető.


A színnevek „korlátai”

A nyelv soha nem tudja visszaadni a látvány színbeli sokféleségét és plaszticitását, a vizuális tartalomhoz képest a színnév mindig hátrányban van.

Nem lehet minden (perceptív) színt megnevezni, csak kategorizálni, besorolni valamely alapszínnév alá. A kategorizálás sok bizonytalanságot mutat a bíbor, a rózsaszín és kék-zöld határán lévő színek esetén.

Ha kimondunk egy színnevet, és nincs mellette módosító jelző, rendszerint tiszta, élénk színre gondolunk (ez az adott színnév prototípusa). Pl. a zöld szó hallatán, nyelvi vagy vizuális kontextus híján, általában egy élénk fűzöldre gondolunk, holott a halványzöldtől a méregzöldig, a szürkészöldtől a kékeszöldig ezer és ezer árnyalatot nevezhetünk zöldnek – ezek mind a zöld jelentés-tartományába esnek.

Ezt látjuk – ezt mondjuk
Piros, kék, zöld, fekete
Zöld, barna
Barna



* * *

Színkommunikáció: vizualitás és nyelv

A színkommunikáció folyamatában nemcsak vizuális, hanem nyelvi-verbális mozzanatok is vannak, ezért sem nélkülözheti a nyelvet, de csak korlátozottan támaszkodhat rá.

Az együttműködőknek (megrendelő, marketing, grafikus, médiatervező, informatikus, gyártó, kivitelező, kereskedő stb.) gyakran meg kell nevezniük színárnyalatokat, és fontos, hogy mennél kisebb és kevesebb legyen közöttük a félreértés.

A színnév ugyan segíti a szín felidézését, az árnyalat meghatározását, a kognitív műveleteket (felismerést, kategorizálást, gondolkodást, beszédet), de tudnunk kell, hogy a nevekkel való színmeghatározásnak igen szűk korlátai vannak.

Ahol technikailag lehetséges, a vizualitást, (a színek látványát) mindig be kell vonni a kommunikatív folyamatokba.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Árnyalat-túltengés – Autószínek és marketing

Bartha:
Szókincstanulmány a magyar nyelv színelnevezéseiről

Eskimo words for snow – Wikipedia

Földvári:
Színnév–Színszótár,
Zöld színt jelentő nevek listája

Gage:
Colour in Art, 133.p.

Gósy – Kovács M:
A mentális lexikon a szóasszociációk tükrében

Gósy:
Színmegnevezések gyermekkorban és felnőttkorban

Herman:
A magyar pásztorok nyelvkincse

Mátray:
A magyar színelnevezésekről

Nemcsics:
Színdinamika

Szerepi:
A ló színe

TESZ
Benkő (szerk.):
A magyar nyelv történeti etimológiai szótára II.

Uusküla – Sutrop:
Preliminary Study of Basic Colour Terms in Modern Hungarian [pdf]

Wehlte:
A festészet nyersanyagai és technikái (1996)

A színnévhasználat néhány aspektusa
« A színpercepció és a színnév közötti jelentésviszonyok
149.
Nem kereskedelmi oldal    |   Non-commercial website
Erről a weboldalról  |  Tartalom (Site map)  |  Magamról  |  Jogi nyilatkozat  |  Email  | 
Utolsó tartalmi frissülés: 2015.06.30.