Nyitóoldal   |   SZÍN  |   SZÍNKOMMUNIKÁCIÓ   |   Tartalom 
 
 
 
 
2.4.3.

A színpercepció és a színnév közötti jelentésviszonyok
 
 
Színérzékelésünk analóg-természetű, vagyis sehol sincs éles határ, minden színárnyalat átmenet a többi között, és a színekből mérhetetlen sokat tudunk megkülönböztetni. Az ehhez képest igen kis számú színnév viszont szelektív, fragmentált és csak nagyon korlátozottan tudja a szín lényegét, a vizuális élményt kifejezni.
(Arnheim 1979:379; Gage 2006:133)

Egy színt valójában csak vizuális megjelenítésével lehet azonosítani
(Paterson 2003:1)



Színjelentés – vizuális meghatározás

A színérzékelés és a színnév viszonya aszimmetrikus – ezért hasznos lehet a színjelentés fogalmának bevezetése a színnevekkel (mint lexémákkal) kapcsolatban. A színjelentés fogalmát itt a színnevekkel összefüggésben használom, nincs köze a színasszociációk, színszimbólumok, színkódok jelentéséhez. Ez utóbbi esetekben egy adott szín jelent valamit (pl. zöld: „természetvédelem”; zöld lámpa: „szabad az út”), míg a színnév színjelentése vizuális tartalom: amit hordozhat egy színminta, színes anyagminta, festék, egy fotó az adott színű tárgyról, stb. A nyelvi (metaforikus) leírás sem helyettesíti a vizuális tartalmat: az „olyan zöld, mint a fű” érthető annak, aki már látott füvet, de az „olyan barna, mint a caput mortuum” – értelmezhetetlen.

zöld  
jelölő jelölt
színlexéma színjelentés
nyelvi kategória vizuális kategória

A „zöld” lexéma egyik színjelentése a fenti ábrán látható szín.


A színjelentés meghatározásának
egyéb lehetőségei

A színnév színjelentésének meghatározását nemcsak vizuális, hanem geometriai, fizikai módszerekkel is végezhetnénk, a színparamétereket három dimenzióban ábrázoljuk, pl.: hullámhosszal, színmérési adatokkal, színrendszerek koordinátáival, színösszetevők arányával, festékrendszerek kódszámaival stb. E módszerek azonban nem „élményszerűek” (nem érzékeltetik a színt), és nem „életszerűek”, mert túlságosan pontos adatokkal dolgoznak, amitől a nyelvi színjelentés távol áll, hiszen a színnév mindig egy elmosódott szélű, kisebb-nagyobb színtartományt jelöl.

A vizuális meghatározás technikai nehézségei:
– számítógépen a szín megjelenése függ a monitor típusától, színbeállításától, egyéb tényezőktől – ez gépenként eltéréseket mutat
– nyomtatásban nem jeleníthetőek meg a fényszínek, a szín idővel kifakulhat vagy módosulhat a papír lapjain, a színes nyomtatás költséges
– kézzel festett színminta csak kis szériában készülhet, és a festékfajtától függően idővel ez is kopik, fakul
– a legtelítettebb színeket festékkel nem, csak színes fénnyel lehet előállítani.
» Színterjedelem



Szemantikai megközelítés
Szemantika: a jelentéssel foglalkozó tudományág. A jelentésen azt a viszonyt értjük, amely egy jelölő és egy jelölt dolog között fennáll.

A színnevek szemantikai mezőt alkotnak, ahogy pl. a „gyümölcsök” megnevezésére szolgáló különböző lexémák is (gyümölcsök: alma, körte, szilva, mangó stb.).
(Crystal 2003:132; Kicsi 2007; Vass)

Ha beszélhetünk színjelentésről, akkor megkísérelhetjük alkalmazni rá a szemantika néhány kategóriáját.

Ellentétes értelem (antonímia):
„ellentétes jelentésű” lexémák, fokozatos antonimák: világos–sötét színek, telített–telítetlen színek, hideg–meleg színek stb. A két végpont között fokozatos átmenet képezhető.

Összeférhetetlenség (inkompatibilitás):
ugyanabba a fölérendelt kategóriába tartozó, de egymást kölcsönösen kizáró lexémák, mint az inverz és a komplementer színek: fekete <–> fehér, vörös <–> türkizzöld, sárga <–> lila, stb. Nincsen olyan színérzet ami egyszerre fehér és fekete, egyszerre vörös és türkizzöld – e színpárok keverékei szürkék (vagy a technikától függően más semleges színek), amiben nem érzékeljük a vöröset és türkizzöldet. Ugyanezért nincs (vizuális) értelme az alábbi színneveknek sem:
*feketésfehér, *sárgáslila, *zöldesbíbor
.

A nem-ellentétes színpárok nem összeférhetetlenek: lehet egy szín egyszerre fehér és vörös (rózsaszín), fekete és vörös (barna), vörös és sárga (narancs), vörös és lila (bíbor) stb. A szomszédos színek közötti átmeneteket így fejezzük ki: kékeslila, liláskék, narancspiros, zöldesfekete, szürkésbarna, sárgásdrapp stb.

Azonos alakúság (homonímia):
két vagy több lexémának ugyanaz az alakja: pl. ár, vár, légy, de jelentésük teljesen más. Színnevek között ritka a homonímia, de előfordul: a sárga régies alakja a sár, ma egészen mást jelent. A sárarany tulajdonképpen sárga arany, a szónak (valószínűleg) nincs köze az ázott talajhoz. A szöghaj, eredetileg (világos- vagy gesztenye-) barna hajat jelentett, ma viszont egyenes szálú haj értelemben használják, a vasszögre, mint tárgyra gondolva. A szög számos régi lószínnévben is előfordult.


Többjelentésű színnevek (poliszémák)

Nincs –nem lehet– „minden” színárnyalatnak saját neve. Nem is tudjuk, mennyi a „minden”, de milliós nagyságrendű, ennyi színnevet pedig ha kitalálnánk sem tudnánk használni.

Tipikusan és magától értetődően poliszémek az alapszínnevek: a vörös, kék, zöld, szürke stb. számtalan különböző árnyalatot jelenthet. Az alapszínnevek között a fehérnek és feketének van a legkevesebb színjelentése, de ezeknek is van néhány jól megkülönböztethető árnyalata van.

Az összetett színnevek közötti poliszémek jellemzően földrajzi előtagot viselnek, mert egyes kultúrákból, földrajzi régiókból különféle alapanyagok és festéktechnológiák terjedtek el. A római vörös négy vagy öt különböző vöröset jelenthet, a spanyolvörös is legalább hármat. Az indigó (indiai kék) jelentheti a farmernadrág indigóval festett kék színét és a másolópapír sötétliláját is, de e két szín érzékelésünk szerint teljesen különböző. Ilyenkor csak egy színes kép vagy a nyelvi kontextus segíthet a színjelentés megfejtésében. További poliszém színnevek: örménykék, szászkék, perzsasárga stb., mind 2-4 árnyalatot jelent.

Színnév-poliszéma – spanyolvörös
Pecsét: spanyol
cinóberrel színezett viasz
Dél-amerikai kármin,
a spanyolok kereskedtek vele
Vörösokker Andalúziából
Egy színnév – több színárnyalat
Kép forrás:
1. http://galleryhip.com/certificate-seal-images.html
2. http://www.polyvore.com/laspar_a%C3%A9rocolor_poudre_pigments_
colorants/thing?id=2124410
3. http://shop.kremerpigments.com/en/pigments/red-ochre--from-
andalusia-11274:.html



Vizuális szinonimák

Ugyanakkor nem tartozik minden színnévhez jól meg- különböztethető szín, egy árnyalatnak több neve is lehet. Ezek a színnevek lényegében „vizuális szinonimák”, és számos dologtól függ, hogy a beszélő éppen melyiket használja: saját szókincsének terjedelmétől, kontextustól, a színhordó anyagtól, tárgytól és technikától, sőt pillanatnyi hangulatától is.

A magyarban legsajátosabb szinonimák a vörös és piros, mindkettő alapszínnévnek számít, vizuális jelentésük szinte azonos, és sokszor valóban szinonimaként használjuk a két szót: pl. meggyvörös–meggypiros, vérvörös–vérpiros, téglavörös–téglapiros, tűzvöröstűzpiros stb.
A szókapcsolatok egy részében a vörös-piros felcserélése stílusbeli változást okoz: vörös haj (természetes) – piros haj (festett); piros orr (bohócé, kisgyereké) – vörös orr (részeg emberé); piros arc (egészséges fiatalé) – vörös arc (dühös emberé). Más színnevekben nem (csak elvétve) cserélődik fel a két színnév.

A pipacspiros percepcionálisan azonos a skarlát és a cinóber színnel, azonban a pipacspiros köznyelvi szó, a skarlát régies, és egy textilfestési technológiát takar, a cinóber pedig egy ásványi eredetű pigment. E három színnevet nem (vagy csak elvétve, pl. az irodalmi nyelvben) használják szinonimaként – jóllehet vizuálisan azok. Vagyis nem a vizuális tartalomtól, hanem a kontextustól, a színes tárgytól függ a névválasztás.

Vizuális szinonimák
Pipacspiros Skarlát Cinóber
Több színnév – egy szín
Kép forrás:
1. http://www.angelfire.com/pro/realm/PoisonOPR.html
2. https://www.pinterest.com/georgedavies/uniform/
3. http://www.la-ram.rs/shop/pigment-cinober-40-gr-p-862.html


Ugyancsak „vizuális szinonimák” a porosz-, a berlini és a párizsi kék, mert ugyanazt a színt és festéktechnológiát jelentik. Az első modern (vegyészek által előállított) festék a 18.században Berlinből indulva terjedt el az európai művészvilágban. A berlini- és poroszkék név inkább Franciaországban ismert, a párizsi kék pedig német nyelvterületen, a magyar szakirodalomban mind a három név előfordul. Ugyanennek a pigmentnek egyébként van még néhány névváltozata: milori kék, vaskék, vas-cián-kék – ezek mind „vizuális szinonimák”.
(Wehlte 2004:168; West FitzHugh 1997:191)

Porosz-, berlini vagy párizsi kék
Több színnév – egy pigment



Határozott színjelentés nélküli színnevek

Néhány színnévnek nincs határozott színjelentése, így színmeghatározásra sem alkalmasak, csak a nyelvben léteznek: ilyenek a színcsúfnevek. Legismertebbek: hupikék, jajvörös, tulipiros, bugyirózsaszín, libafoszöld, bilikék stb. A hupi-, tuli-, jaj- és hasonló előtagok tulajdonképpen árnyalatjelző funkcióban szerepelnek.

Például a hupikék* bármilyen kék lehet, ami nem tetszik a beszélőnek és ki akarja gúnyolni, de egy színrendszerben nem lehetne azonosítani a hupikék tipikus árnyalatát, míg a sötétkéket vagy a búzavirágkéket könnyen megtaláljuk bármely színatlaszban.
A hupi- előtag a megver jelentésű hupál igéből származik, a hupikék a verés után keletkező kék-zöld-lila foltok a testen. Erre utal a tréfás szólás: „szabtak neki hupikék nadrágot jajveres posztóból”, ugyanis a jajvörös és tulipiros is a veréssel függ össze. E színneveknek eredetileg volt vagy lehetett valós színjelentésük, de mára teljesen feledésbe merültek. (Mátray 1910:37; Bartha 1937:71)


Konvenciók

Ugyanaz a színnév többé-kevésbé különböző árnyalatokra is vonatkozik, hiszen a vele jelölt színtartománynak soha nem éles a határa. Nagyon sok árnyalatot nevezünk fehérnek, ami valójában világosszürke vagy világossárga, és messze van az „igazi”, a „tiszta” fehértől. Az égszínkék egy meghatározott kéket jelent, de tudjuk, hogy az ég színe a kékesfehértől a sötétkékig (éjkék) igen sokféle kék lehet. A fehér vagy az égszínkék színnév csak a konvenció alapján jelenti amit jelent, feltételezzük, hogy mindenki ugyanazt érti rajta, és eltekintünk a számos kivételtől.

Konvenciókhoz kötött nyelvünkben a vörös és piros színnév használata is, sokkal inkább függ a nyelvi közmegegyezéstől, mint a vizuálisan érzékelhető színárnyalattól.
» Vörös és piros

Konvencióként mondjuk a répára és barackra, hogy sárga, holott ezek színe narancs. Amikor e növények bekerültek táplálékaink közé és ezzel nevet kaptak, a kényes délszaki narancs gyümölcs még csak a főúri kertekben volt ismert, és –ami szempontunkból fontosabb–, a narancs színkategória még nem önállósult. Konvenció a fehér szőlő és fehérbor név, egy korábbi nyelvhasználat maradványa, ahol a világos, világossárga anyagokat is fehérnek nevezték. A „fehér ember” bőrének színe halvány narancs, az afrikai „feketéé” sötétbarna – itt sem felelnek meg a színelnevezések a valódi vizuális tartalomnak.


A színjelentés változásai az időben

Az alapszínnevek száma nagyon lassan, de növekedhet, elméletileg nem zárható ki a csökkenés (eltűnés, összeolvadás) sem, de erre vonatkozó adatom nincs. Az alapszínnevek jelentése azonban (szintén nagyon lassan, de) bizonyosan változik az időben.

Az alapszínnevek számának növekedése a szomszédos alapszínnevek jelentésének szűkülésével jár. Ez akkor következik be, amikor két meglévő színkategória közé beékelődik egy új, ami a határok melletti színeket fogja össze, „megcsonkítva” az eredeti alapszínek tartományát. Így alakult ki a narancs kategória a vörös–sárga között, vagy a bíbor és a lila a vörös–kék között. Egy új alapszínnév ugyanis nem egy vadonatúj színtartomány felbukkanását jelenti, hanem a meglévő színtartományok finomabb, részletesebb megnevezését teszi lehetővé.

• A vörös/piros, mint az „első számú szín”
– először minden kromatikus színt magában foglalt és a színességet is jelentette, (sőt a szépet és a díszítettet is);
– majd csak a meleg színeket (sárga, narancs, bíbor, barna);
– később elkülönült a sárga,
– majd a bíbor és a narancs is „levált” a vörösről,
– mára a barna és a rózsaszín további mezőket „szakított ki” a vörös tartományából.

• A kék és zöld színtartomány
– sokáig a fekete fogalma alá tartozott;
– majd önálló, de ugyanaz a szó volt rájuk használatban (az angol szaknyelvben: „grue”).
– A magyarban a kék jelentett zöldet is,
– később a két színkategória kettévált, ez a mai állapot.
– (Hipotézisem szerint a kék és zöld között is elképzelhető a jövőben egy beékelődő új kategória, amit talán türkiznek fognak nevezni.)

• Élénk „jelentés-mozgások” figyelhetők meg a rózsaszín esetében, mely nyelvi alakja miatt amúgy nem egyértelműen alapszínnév a magyarban.
– A szó eredetileg (a nyelvújítás, 19.sz. előtt) a piros színre vonatkozott.
– Később (19-20.sz.) világos tónusú, fehérrel kevert piros, bíbor, narancs árnyalatokat.
– Megfigyelésem szerint az utóbbi időben, és inkább a fiatalok, az élénk bíbort nevezik rózsaszínnek.



Míg az alapszínnevek jelentése csak ritkán és nagyon lassan változik, a színszókészlet egyéb elemei annál dinamikusabban.

• Egyes színnevek idővel feledésbe merülnek. Először csak a színjelentésük bizonytalanodik el (pl. rőt: sejtjük, hogy valamilyen vörös, de milyen?), majd a szó is eltűnik a köznyelvből, csak régi szövegekben marad nyoma (publikánszín, grispánszín, szederjes).
(Mátray 1910:51; Bartha 1937:31)

Szinte bizonyosan erre a sorsra jut az elavult technológiához kötődő színnév, ha az adott színtartományra van más elnevezés is a nyelvben, ilyen a (már alig használt) karmazsin, skarlát. Érdekes a bíbor esete: a bíborfestés eredeti technológiája már réges-rég elavult, a magyarban nem köznyelvi, inkább szakmai és műveltségi szónak számít, de a bíbor színkategóriára nem alakult ki más, általánosan elfogadott alapszínnév. (A bíbor ugyanis nemcsak egy szín a sok között, hanem színkategória, egy színcsalád neve!)

•„Jelentés-vándorlás”: a kelme, a ruha és a szín neve olykor, –sok évszázados folyamatban– jelentést válthat, mint az a skarlát, bársony és bíbor szavak esetében kimutatható.
A skarlát eredetileg luxusminőségű ruha neve volt, többféle színű lehetett, de mindig élénk árnyalatú és drága textil, mert élénk színt előállítani nem volt könnyű, és csak az értékes kelmét festették. Később az élénkpiros neve lett, ma is használjuk így, de a köznyelvben elsősorban a fertőző betegséget értjük rajta. A bársony korábban drága vörös kelme volt (talán bíbor, talán karmazsin), ma bármilyen színű lehet. A bíbor tengeri puhatestűeket feldolgozó festési technológia neve, csigafajtától és egyéb tényezőktől függően többféle színű lehetett a kék és vörös között, ma pedig a lilásvörös neve. Apor Péter (1987:111) többször említi a fekete bíbort valamilyen szövetfajta, gyászruha értelemben. A bíbor a magyar népviseletben ruhadarab (díszes főkötő) és finom, fátyolszerű fehér vászon neve is. (Malonyay, IV.)

• Az angolban a pink nem mindig jelentett (csak) rózsaszínt, hanem a különféle bogyókból nyert szerves festékeket is így nevezték: yellow pink, green pink, brown pink. E festékeknek földrajzi neveket is adtak: italian pink, dutch pink, ez utóbbi sárga színű volt. (When Pink Was a Yellow Color)


„Színvak görögök”
Érdemes kitérni egy tudománytörténeti érdekességre. William E. Gladstone (angol politikus és műkedvelő kutató) 1858-ban írt tanulmányában meglepetését fejezte ki, mert Homérosz eposzaiban nem szerepel kék színnév, és egyéb színelnevezési furcsaságokat is lelt, pl. a tengert borszínűnek nevezte az ókori szerző. Gladstone mindebből arra következtetett, hogy a Homérosz korában (i.e. 7-8. század) élt görögök nem látták a kéket, sőt, színvakok lehettek!
(Studies on Homer and the Homeric Age)

Az elmélet megosztotta a 19.századi tudósokat, voltak akik elfogadták, mások cáfolták, a 20.század elején azonban már elvetették. Az elméletet később ugyan „felmelegítették” más magyarázattal ellátva, de mai tudásunk szerint a „színvakság” teória tarthatatlan, több ok miatt is. Az élőlények színlátó képessége kb. 40 millió éve alakult ki – hogyan maradtak volna ki a görögök? Utólag vesztették volna el? A Hering-féle ellenszín-elmélet szerint a kék és sárga színérzet agyi feldolgozása ugyanabban a csatornában zajlik, ha valaki nem látja a kéket, akkor a sárgát sem láthatja jól. Homérosz kortársai, az egyiptomi mesterek ragyogó kék zománcokat, pigmenteket állítottak elő – ők látták a kéket és nyilván meg is nevezték, stb.
A Berlin-Kay féle kutatások óta tudjuk, hogy a kék színfogalom csak később alakult ki mint a fehér, fekete és vörös. A későbbi (hellenisztikus) görög nyelvben már volt szó a sötétebb és a világosabb kékre (kyanos, glaukos).
(Mátray 1910:17; Leeuwen 2011:43)

Homérosz műveinek modern magyar fordítását Devecseri Gábor készítette az 1940-50-es években, és a mai nyelvnek megfelelő színneveket használt: bíbor, kék, kékesfekete, vörös, piros, zöld, rózsás stb. (Devecseri)


A Stroop-hatás

John R. Stroop (1897-1973) amerikai pszichológus 1935-ben írta le a jelenséget (Stroop-hatás): a vizsgálat során színneveket mutatnak a kísérleti személyeknek, a szavakat színes betűkkel írják. A kísérleti személy feladata a szó színének hangos kimondása.

Az első lépésben a színnév jelentése és a szó színe megegyezik (az alábbi táblán a helyes válaszok: barna, kék, zöld, sárga stb.)

Stroop-teszt, 1. lépés
barna kék zöld
sárga piros lila


A második lépésben a színnév jelentése és a szó betűinek színe különbözik (az alábbi példában: kék, sárga, barna, lila stb. a helyes válasz!)

Stroop-teszt, 2. lépés
barna kék zöld
sárga piros lila


Mindkét feladatnál mérik a reakcióidőt. A kísérletek eredménye azt mutatja, hogy egy szót elolvasva előbb annak jelentését fogjuk fel – ezt a műveletet az agy „automatikusan” végzi, majd a szó színének kimondása a jelentést „felülírja”. Agyunkban interferencia lép fel a kétféle feladat elvégzése közben: ahol a név jelentése és színe megegyezik (1. lépés) segíti a szín kimondását, ahol különböznek egymástól (2. lépés) ott a reakcióidő 74%-kal megnő, de ez az érték gyakorlás hatására csökken. (Papp 2012:78)
Ha nem színnevek, hanem más szavak vagy tárgyak színét kell hangosan kimondani, az lényegesen gyorsabban megy.

A felnőtt, olvasni tudó ember számára a szövegolvasás sokkal gyakoribb, és ezért „automatizált” feladat. A színek megnevezése viszont figyelmet követel tőle, hiszen ilyen feladattal ritkábban találkozik: előbb meg kell találnia „fejében” a színkategóriát, majd a kategóriának megfelelő szót. A jelenség azért is különös, mert a vizuális tulajdonságok (méret, szín, forma, irány stb.) között a szín az egyik leggyorsabban felfogható, ebben az esetben a verbalitás kényszeríti más –tőle idegen– pályára.

A színkommunikáció számára ebből adódik a tanulság, hogy amikor gyorsan kell színneveket kimondanunk „leszűkül” a színszókincsünk, és csak a leggyakoribb, legősibb szavakból választunk, pl: „Fuss a zöld ajtóhoz!”, „Keresd a piros táblát!”, stb. Ezért érdemes a színkódoknak, színes piktogramoknak egyszerű és egymástól elütő alapszíneket választani.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Apor:
Metamorphosis Transylvaniae

Arnheim:
A vizuális élmény

Bartha:
Szókincstanulmány a magyar nyelv színelnevezéseiről

Crystal (szerk.):
A nyelv enciklopédiája

Devecseri Gábor Homérosz fordításai

Gage:
Colour in Art

Kicsi:
Szószemantika

Leeuwen:
The Language of Colour

Malonyay:
A magyar nép művészete, IV.

Mátray:
A magyar színelnevezésekről

Papp:
A magyar színnevek terminológiai elemzése

Paterson:
A Dictionary of Colour

Stroop-hatás - Wikipedia

Studies on Homer and the Homeric Age – Wikipedia

Vass László weboldala

Wehlte:
A festészet nyersanyagai és technikái

West FitzHugh:
Artists' Pigments – A Handbook of their History and Characteristics

When Pink Was a Yellow Color


A színpercepció és a színnév közötti jelentésviszonyok
« Színszókészletünk és rétegei
A színnévhasználat néhány aspektusa »
148.
Nem kereskedelmi oldal    |   Non-commercial website
Erről a weboldalról  |  Tartalom (Site map)  |  Magamról  |  Jogi nyilatkozat  |  Email  | 
Utolsó tartalmi frissülés: 2015.06.30.