Nyitóoldal   |   SZÍN  |   SZÍNKOMMUNIKÁCIÓ   |   Tartalom 
 
 
 
 
2.2.4.1.

Császárvörös, királykék –
a hatalom színei
 
 
A hatalom színeit a ritka és ezért drága anyagok hordozták. Az arany, a drágakövek és a prémek ma is drágák, a színes anyagok közt pedig azok jelezték az előkelőséget, amelyeknek elkészítéséhez drága alapanyag, színezék és bonyolult technológiai eljárás volt szükséges. Az élénk színű öltözet hosszú ideig csak a gazdagok kiváltsága volt, az erős szín összeforrt a gazdagság és hatalom fogalmával. Az anyagminőségek közül a csillogó, fényes kelme számított előkelőnek, ez részben ma is így van.

A hatalomhoz mindig meghatározott színek is tartoztak, legtöbbször a vörös/bíbor és fehér. Nagy térbeli és időbeli távolságokban voltak más színek is: kék, fekete és aranysárga.

A hatalom színei
Napoleon császárrá koronázása
(Ingres festménye, 1806)
A Bourbonok címere
Kép forrás:
1. -
2. http://en.wikipedia.org/wiki/National_emblem_of_France


Korona
A korona –minden korban a lényegbeli és legszentebb hatalmi jelkép,– Egyiptomban színkódot kapott, mely az ismert legősibb hatalmi színszimbólum. A dinasztikus kor előtt Felső-Egyiptom uralkodója –aki pap és király is volt– fehér koronát (hedzset) viselt, mely valószínűleg ezüstből készült. Alsó-Egyiptomban (az ország északi részén, a Nílus alsó folyásánál) pedig vöröset (desret), ami réz, vagy festett anyaggal (textillel, bőrrel) bevont lehetett. A birodalom egyesítése után (i.e. 3000 körül) a két koronát is egyesítették (psent). A fehér korona a pap (az ”istenkirály„) jele, a vörös pedig a földi hatalomé. A fáraónak volt egy kék koronája is (heperes), melynek funkciója nem pontosan ismert, talán háború idején vagy ünnepeken hordta. Anyaga és színezésének technológiája is bizonytalan: lehetett kék pigmenttel kezelt bőr, vagy kék (üveg, fajansz, drágakő) szemcséket varrtak rá. Az ásatások során egyik koronatípus sem került elő. (Kákosy 1979:222)

Óegyiptomi koronák
Felső-Egyiptom
(hedzset)
Alsó-Egyiptom
(desret)
Kettős korona
(psent)
Kék korona
(heperes)
Kép forrás:
http://imgarcade.com/1/ancient-egyptian-crowns/



Vörös

A hatalomhoz a legszorosabban kapcsolódó szín sok ezer éven át a vörös volt. Nemcsak a tiszta piros, hanem ennek árnyalatai: a mélyvörös karmazsin és a lilásvörös bíbor számítottak a legmegbecsültebb színeknek mind Európában, mind Ázsia egyes részein. A textilanyagok értékét és szépségét emelte a beleszőtt vékony arany- vagy ezüstszál. Ilyen anyag a brokát, melynek dekorativitását részben a textil anyagától eltérő fém csillogása, részben a ruhaanyag súlya adja, ami az öltözetet szinte szoborszerűvé teszi.

Uralkodók vörösben, bíborban és aranyban
VIII.Henrik angol király
(ifj.H.Holbein festménye, 1537)
V.Ferdinánd osztrák császár
(19.sz.)


Jó minőségű (tartós és élénk színű) vörös textilfestéket többféle módon lehet előállítani, állati és növényi alapanyagok felhasználásával. A drága vörös kelmefajtáknak külön nevei vannak: bíbor, skarlát, karmazsin.

Bíbor
A lilásvörös bíbor évezredeken át a legfelsőbb hatalom jelképe volt a Földközi tenger partvidékén, majd Európa más régióiban is. Mint sok más ókori divatjelenségnek, a bíborfestésnek is valószínűleg Perzsia volt a szülőhelye, onnan Föníciába került a technológia, Tyros (vagy Türosz, ma Libanonban Tir) városából származott a legértékesebb bíborszövet.

A ”bíbor„ kezdetben inkább a színezési technológiát jelentette: csigafajtától és a festési eljárástól függően különböző színű bíborokat készítettek, a kék és vörös között többféle árnyalat lehetett.
(Finlay 2004:351; Szelényi 2012:163; Bradley 2009:189; Tyrian purple)

Legkedveltebb a lilásvörös árnyalat lett, bíbor szavunk* ma ezt jelenti.
* A bíborra számos régi nevünk volt, egyebek között: szederjes, királyszín, violaszín, purpián stb.


Az antik Rómában a császár hordott bíborszín ruhát, a nemesek legfeljebb bíbor szalagot vagy egy szegélyt viselhettek a tógájukon, melynek szélessége jelezte a társadalmi rangot. A háborúból győztesen hazatérő császár arannyal hímzett bíbor tógát (toga picta) viselt a diadalmenetben. A Vesta-szűzek fehér fátylát is bíborszegély díszítette. Alacsonyabb néprétegek nem hordhattak bíbort, ezért büntetés járt volna. Viszont, ha a császár érdekelve volt a bíborkereskedelemben, akkor kötelező volt hordani.

A bíbort, mint a hatalom színjelképét Rómától örökölte a keresztény egyház. A Bizánci birodalomban szintén a császári hatalomhoz tartozott: a ”Bíborbanszületett„ a legmagasabb rangot és a császári apától való származást jelentette. A hatalom egyik színjelképeként a katolikus egyházban máig fennmaradt. (Boulnois 1972:31)

Az európai kultúrkörben a bíbor évezredeken át a legfelső hatalom jelképe, és így a férfiak színe volt. Szimbolikus jelentése kettős, mert a mártíromságra is utal, hiszen Krisztus bíborpalástot kap keresztre feszítése előtt.

Bíbor koronázási palást
A magyar koronázási palást (1031.),
arany- és selyemhímzéssel díszített bíborszövet
Kép forrás:
http://mek.oszk.hu/00900/00941/html/doc/c100808.htm

Késő ókori bíborszövetek
Bizánci bíborszövet Szír bíborszövet, aranyszálakkal átszőve


A bizánci kultúrkörben az arany, a bíbor és a kék volt a legfontosabb színszimbólum, az előkelőségek színe. Nemcsak az ikonokon, textileken, mozaikokon láthatjuk számos példáját, hanem a könyvművészetben (bíbor pergamen) és az építészeti burkolatokon is. A bizánci és az itáliai (ravennai, velencei) mozaikokon bíborszínű öltözéket csak Krisztus vagy az istencsászár visel. Az antikvitás lehanyatlása és Bizánc eleste (1453. május 29.) után a bíborkészítés ismerete szinte feledésbe merült, később vörös és kék festék keverésével próbálták meg előállítani a színt.

Bizánci bíbor – császári palást
Justinianus bizánci császár,
ravennai mozaik, (i.u. 6.sz.)
I.Simeon bolgár cár, néhány évtizeddel Szt.István előtt élt (20.századi festmény)
Kép forrás:
1. -
2. http://www.mactel.com.au/news-56356-in_ohrid_marked_1000_years_ since_the_death_of_king_samoil_-en

A középkori Európában olykor a városi előljárók is hordtak bíbor vagy skarlátvörös köpenyt, a korabeli ábrázolásokon a bíró mint bíborszín ruhát viselő öregember jelenik meg.
(Bódiné 2011:94)


Karmazsin és skarlát
Az ókorban és középkorban a legszebb élénkpiros színezéket a kermeszből (bíbortetűből) nyerték, a színezési technológia a pompakedvelő Perzsiából származott. Két néven találkozunk vele: karmazsin és skarlát.

Eleinte csak a karmazsin jelentett vöröset, ezt olykor össze is tévesztették a bíborral, mert mindkettő hatalomszín. A karmazsin kelme- és bőrszínezék évszázadokon át igen drága volt, ritkasága, bonyolult előállítási módja és szép mélyvörös színe miatt. A karmazsin név szanszkrit eredetű, a kermesz rovar neve (qirmizi, krimdzsa, kirmidja, krmi), arab közvetítéssel terjedt el Európában, néhány keleti nyelvben a vörös színnév őse. (Finlay 2004:150; Scarlet (color))

Karmazsin és skarlát
Lorenzo, a firenzei bankár- és mecénás család, a Mediciek nagyhatalmú tagja karmazsinban (Bronzino képe, 16.sz.)
Trevisani dózse aranybrokát
velencei skarlát öltözetben
(Tiziano festménye, 16.sz.)


A skarlát viszont lehetett bármilyen színű, kék, zöld, sárga sőt fekete is, a lényeg, hogy élénk színű volt, a fekete esetében nagyon sötét – ugyanis ezt volt nehéz előállítani, és emiatt volt olyan drága. A ”saqerlat„ perzsa szó, eredetileg a különleges minőségű és élénk színű szövetet jelentette, még a középkori Európában is. (Finlay 2004:139)
Századokon át igen drága volt és csak a legjobb minőségű kelméket festették így, melyek amúgy is drágák voltak, de festés után még 50-100%-kal növekedett az áruk.
(Mojzsis 1988:321; Spufford 2007:246; Greenfield 2005)

Különleges minőséget képviselt a Velencében készített, gyakran arannyal átszőtt skarlátszövet. A skarlát és az élénkvörös öltözet csak a hatalom felső régióiban és a legvagyonosabbak körében volt szokás, ill. megengedett, merthogy ruharendeletekkel tiltották a polgárságnak.
(Finlay 2004:364)

Karmazsin
Arannyal átszőtt, késő középkori karmazsin kelmék
Kép forrás:
http://www.cdmt.es/

Az utóbbi pár száz évben a skarlát és a karmazsin szinonimává vált, mindkettő a szép, vörös és drága kelme neve.


Kék

A kék színt más technológiákkal, más anyagokon már 3000 évvel korábban elő tudták állítani: a kék üveg, kerámiamáz, zománc, művészpigment már Egyiptomban ismert volt, ezekhez ásványi eredetű anyagokat (azuritot, lapis lazulit, kobaltot, réz-tartalmú ásványokat) használtak.
(Delamare 2009:32)

A kelmét azonban sokáig nem sikerült szép, élénk kékre festeni, ehhez ugyanis szerves (állati vagy növényi eredetű) színezék szükséges. Indigótartalmú drága színezéket Észak-Afrikából és Ázsiából (India) importáltak Európába, de termesztették is az indigótartalmú festőcsüllenget (Isatis tinctoria).
Valóságos ”divat- és színforradalomnak„ számított, amikor a 10.század végén Nyugat-Európából, elsősorban Francia-országból kiindulva elterjedt a kék viselet. A fordulatot technológiai fejlődés előzte meg, mert ebben az időben a festőcsüllengből hatékonyabban tudták kinyerni a kék színanyagot, bár nem érte el az indiai indigó (Indigofera tinctoria) színezőerejét. Legalább ilyen fontos volt a színezék stabilizálása a kelmén (pl. timsóval), ezt is az ipar és kereskedelem fejlődése tette lehetővé.
(Spufford 2007:167; Pastoureau 2001:62).

Megszületett a ragyogó kék kelme, a szín hamarosan a francia királyok és hercegek színe lett (királykék), és gyakran arannyal társították (ld. Bourbon címer). E két szín együtt nemcsak a hatalom, hanem a kifinomult elegancia jele mind a mai napig. Különösen szép kékeket láthatunk a Limbourg fivérek (15.századi németalföldi miniatúra-festők) híres művében, a Berry herceg hóráskönyvében. (Limbourg brothers)

Királykék
VIII.Lajos francia király
koronázása (13.század)
Berry herceg
(Limbourg fivérek képe, 15.sz.)
Kép forrás:
1. http://ca.wikipedia.org/wiki/Blanca_de_Castella_i_d%27Anglaterra
2. http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fr%C3%A8res_Limbourg_-
_Tr%C3%A8s_Riches_Heures_du_duc_de_Berry_-_mois_de_mai_-
_Google_Art_Project_cropped.jpg

Megjegyzés a fenti képekhez: a miniatúrák kék festéke az ásványi eredetű azurit vagy ultramarin. Nem biztos, hogy a korabeli ruhák valóban ennyire ragyogó kékek voltak, mert azokat szerves anyaggal színezték!


Vörös és kék versengése
Európában a vörös és kék, mint a hatalom két szimbolikus színe a gótika korában kezdett versengeni egymással. Ez városok közötti rivalizálást is jelentett: Velence gazdagságához hozzájárult a skarlátvörös kelme, Magdeburg a buzérvörösnek, más német és francia városok (pl. Erfurt, Toulouse) pedig a kéknek köszönhették felemelkedésüket. A középkorban külön céhekbe tömörültek a vöröskelme- ill. a kékkelme-festők, és az ősibb hagyományokkal bíró vöröskelme-festők megpróbálták akadályozni az új divat, a kék terjedését. Olykor városokon belül is dúlt a harc, erre érdekes példa: a vöröskelme-festők a templomi üvegablakok készítőitől kék ördög-ábrázolást rendeltek, hogy ezzel ijesszék el a híveket az új divatszíntől. (Pastoureau 2001:64)

Európában ebben az időszakban indult fejlődésnek a kereskedelem (Spufford 2007:332), a városi kultúra és a gazdagodó polgárság szívesen követte a divatot – a kék ebben az összefüggésben is jelkép lehetett, hiszen eltért az arisztokrácia által preferált vöröstől. A spirituális emelkedettség, a lovagkor kifinomultsága, a fényűzés terjedése és a technikai fejlődés együttesen eredményezte a korábban szinte megvetett kék szín kedvelését, mely a mai napig tart, sőt Európának ma fő színszimbóluma.



Fehér és fekete

A fehér és fekete, mint minden szín, kétpólusú: utalhat a gazdagságra, hatalomra, de kifejezheti a szegénységet és védtelenséget is. A jelentés a kontextustól függ, vagyis milyen tiszta árnyalatban, milyen anyagon, ki és hol viseli.

Az egyszerű textilek (pl. lenvászon) nyers fehér színe mindig tört árnyalatú (sárgás, szürkés), a fehérítéshez természetes vegyszereket kellett használni. A sokáig csak Ázsiából beszerezhető hernyóselyem, a munkaigényes csipke és a hófehér hermelinprém igen drága volt.

A hatalom szimbolikájához az árnyalatmentes fehér tartozott, ez fejezte ki a fényt, tisztaságot, az isteni eredetet. Hasonló szerepe volt az ezüstnek és az aranynak is: az aranyat csak ma látjuk ”sárgának„ – évszázadokon keresztül a tiszta (fehér) fényt, vagyis a dicsfényt jelentette. (Eco 2010:102)

Fehér
Marquis de Cinq-Mars portréja
(L. Lestang-Parade képe, 17.sz.)
J. Bonaparte nápolyi király
(F. Gérard képe, 1806)


A fekete is csak nemes anyagokon, sötét és árnyalatmentes tónusában illő a hatalomhoz. Először a 15.században, az akkoriban Európa divatközpontjának számító Burgundiában lett a hatalom színe. A feketét kevés arannyal és fehérrel egészítették ki, mely színek ma is az elegancia csúcsát jelentik.
(Delamare 2009:148; Broby-Johansen 1969:73)

Flandriából került a színdivat Spanyolországba, ahol a királyi udvar szigorú és merev etikettje követelte meg a fekete viseletet, ahogy a 16.században festett képeken láthatjuk. A fenséges és komor fekete felelt meg legjobban ennek a szellemiségnek, és legjelentősebb képviselőjének, II. Fülöpnek. A polgárság körében majd a protestáns országokban terjed el a fekete viselet, a 16-17.században.
(Pastoureau 2012:147; Bódiné 2011:94)

Fekete
Jó Fülöp burgundi herceg
(Van Der Weyden képe, 1450.k.)
II. Fülöp spanyol király
(S. Anguissola képe, 1564.)



Sárga

A távoli kultúrák közül említsük meg Kínát, ahol a sárga, –az arany és a nap színe–, vált a hatalom jelképévé, bizonyos árnyalatát (császársárga) csak az uralkodó és közvetlen hozzátartozói viselhették. (Boulnois 1972:12) A Han-dinasztia császárai rituális köntösük színét aszerint választották, hogy a természet mely eleméhez fohászkodtak: pl. a Holdhoz imádkozva fehéret, a Naphoz vöröset vettek fel. (Bódiné 2014:21)

Sárga
császári ruha, Kína
Kínai császári öltözetek (14-15.sz.)
Kép forrás:
1. https://www.tumblr.com/search/siglo15dc
2. http://news.xinhuanet.com/english/2007-05/16/content_6107146.htm

A kínai civilizáció bölcsője a Sárga folyó völgye, a birodalom alapítója a Sárga Császár (Huang ti). Egy bizonyos zöldmázas kerámiát a szeladont szintén csak a császár használhatott, mert azt tartották, méreg hatására a zöld máz megváltoztatja színét. A kék a hivatalnokok ruhájának színe volt, a piros pedig az életet és a szerencsét jelképezte, és ma is jelképezi Kínában.



Magyar főúri viseletek

A magyar elit viseletére vonatkozó egyik legkorábbi feljegyzés Gurdezi keleti szerzőtől származik. Honfoglaló őseinkről írja (1052 körül): „Ruházatjuk színes selyem szövetből készült, fegyverzetük ezüsttel bevont, színt és fényt kedvelők.”
(Mátray 1910:11)

Az újkor elején a magyar főúri férfiviselet még sokat őrzött a honfoglalás kori öltözködés jellegzetességeiből, hatottak rá a bizánci kapcsolatok, majd a megszálló törökök is. A kortárs európai divathoz képest a magyaros férfiruha keleti stílusúnak tűnt: élénk színű volt, katonás szabású és sok díszítményt (gombokat, zsinórt, csipkét, paszományt) varrtak rá. A 17.században még feltűnést keltett külföldön egzotikus színességével és szabásával. A csizmák is színesek voltak, vörös (daliveres) és sárga, s csak jóval később válik divattá a fekete. (Tóth 1998:13)

Magyar főúri viseletek
Báthory István, Nádasdy Ferenc és Csáky István felesége
Forgách Éva portréi (16 és 17. századi festmények).
A férfiruhák keleties szabásúak és díszítésűek,
a női a korabeli spanyol divatot követi.
Kép forrás:
1. http://en.wikipedia.org/wiki/Stephen_B%C3%A1thory
2. http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Count_Ferenc_N%C3%A1dasdy.jpg
3. http://commons.wikimedia.org/wiki/File:%C3%89va_Forg%C3%A1ch, _wife_of_Count_Istv%C3%A1n_Cs%C3%A1ky.jpg

A női öltözködés rugalmasabban követte az európai divatot. A reneszánsz idején (Mátyás korában) az olasz, később –ahogy más európai országokban is– a spanyol divat terjedt el. A női viselet sajátosan magyar darabja volt a szűk, fűzött mellény és a kötény. (Ezek később a népviseletben is felbukkannak.) A főúri nők, ahogy a férfiak is, kedvelték az ékszereket, ruhadíszeket és a színeket: az ”elsőszámú„ piros mellett a kék, sárga, zöld, szederjes (bíbor) és meggyszín volt a leggyakoribb. A főúri esküvőkön a menyasszony akár háromszor is átöltözött, de a fehér ruha még nem volt általános, lehetett kék, zöld, piros és más színű, a sokszínűség még a 19.században is divatban volt.
(Apor 1987:90; Mojzsis 1988:32; Tompos 2005:72)

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Apor:
Metamorphosis Transylvaniae

Bódiné:
Ruházat és jelképek

Bódiné:
A bíbor méltóság, a sárga árulás

Boulnois:
A selyemút

Bradley:
Colour an Meaning in Ancient Rome, 189.p.

Broby-Johansen:
Az öltözködés története

Greenfield:
A Perfect Red

Eco (szerk):
A szépség története, 105.p.

Finlay:
Színek

Kákosy:
Ré fiai

Limbourg brothers - Wikipedia

Mojzsis:
Régi magyar öltözködés

Pastoureau:
A fekete

Pastoureau:
Blue - the history of a colour

Ráth-Végh:
Királyok divatjától a divatkirályokig

Scarlet (color) - Wikipedia

Spufford:
Hatalom és haszon

Szelényi:
Színek

Tóth:
Magyaros viselet és nájmódi öltözködés a kora újkorban

Tyrian purple - Wikipedia

Császárvörös, királykék – a hatalom színei
« Viselet és öltözködés
Egyenruha »
93.
Nem kereskedelmi oldal    |   Non-commercial website
Erről a weboldalról  |  Tartalom (Site map)  |  Magamról  |  Jogi nyilatkozat  |  Email  | 
Utolsó tartalmi frissülés: 2015.06.30.