„Ruha teszi az embert” – tartja a mondás,
és arra a „hatalomra” utal, amit a ruha (anyaga,
színe, szabása, dísze) mint szimbólum
hordoz.
Barthes (1999) szerint a divat –és vele a szín
is,– az emberi viszonyok láthatóvá
tétele, szabályozásának egyik eszköze.
Az emberi test (testfestés, tetoválás,
hajviselet), majd mesterséges „kiterjesztése”
(ruhaviselet, maszk, ékszer, fejfedő, paróka
stb.) jól olvasható üzeneteket hordoz. Az
öltözködés és kellékei mind társadalmi produktumok, jelzik a közösségben
elfoglalt státuszt, a vagyoni, nemi és életkorbeli
különbségeket.
Sebeok szerint az öltözék egyszerre védelmi és kommunikatív funkciót
tölt be. Az ember külső megjelenése (öltözet,
haj- és szakállviselet, ékszer, színek
stb.) az ókortól kezdve a mai napig képes
kifejezni az ember státuszát, a társadalomban
betöltött szerepét (hatalom, vagyon, életkor,
nem, etnikum, vallás, ideológiai-politikai csoporthoz
való tartozás, identitás, foglalkozás),
esetleg más társadalmi jellemzőit.
(Klaniczay 1982; Zsolt 2007; Bódiné
2011; Hankó 2007; Tompos 2005:25)
| Az öltözet kifejezi a státuszt |
 |
 |
| Harold
dán király |
Szibériai
sámán |
Kép
forrás:
1. http://www.1st-art-gallery.com/Pierre-Duflos/Harold-King-Of-Denmark.html
2. http://thespiritualwarrior.co.uk/what-is/ |
Más tárgyakhoz (lakhely, használati tárgyak)
képest az öltözködés sokkal rugalmasabban
jelzi a státuszt, követi a változásokat,
és mindezt szélesebb társadalmi csoportok
számára mutatja meg.
Az öltözet az emberi
test „kiterjesztése”. A ruha és színe
szimbólumhordozó, a vizuális kommunikáció
eszköze, kifejezi a társadalmi viszonyrendszert,
a ruha és szín „beszél” viselőjéről.
Egy kis divatelmélet
A divat az adott korszellem megnyilvánulása az
emberi testen. Az öltözködést ugyan az
éghajlat, a gazdasági és technikai fejlettség
is befolyásolja, de a szimbolikus vagy jelfunkció
legalább olyan mértékben.
Barthes nyomán a szociológiában
különbséget tesznek a viselet és
az öltözet fogalma között. A viselet egy adott korra jellemző, az általános stílusjegyek
és ruhafajták összessége; az öltözet az éppen egyedileg hordott, a kor viseletének
megfelelő ruha és annak kiegészítői.
(Barthes 1982: 111)
A divat alaptörvényei Simmel (2001) szerint: különbözni
és hasonlítani. A divatkövető különbözni
akar a többségtől, viszont az általa
mintának tekintett csoporthoz hasonlítani kíván.
A differenciált társadalmakban általános
jelenség, hogy az alsóbb néposztályok
a felettük lévők divatját követik,
a divat rendszerint a felsőbb társadalmi osztályokból
indul és lefelé terjed. Legalábbis az 1960-as
évekig így volt, de azóta a fiatal (tizen-
és huszonéves) korosztályok lettek a „divatdiktátorok”,
pontosabban őket célozzák meg a divat valódi
vezérei, és őket követik az idősebbek.
(Zsolt 2007:27)
Ruharendeletek
Hosszú időn át (az ókortól
egészen az 19.század végéig) ruharendeletekkel
szabályozták, hogy melyik társadalmi réteg
mikor és mit viselhet. Ezek, a ma már meghökkentő
rendeletek erkölcsi, hatalmi, részben gazdasági
(piacvédő) megfontolásból írták
elő a viselhető ruhadarabok fajtáját,
számát, színét, díszítettségét.
A magyar történelemben Könyves
Kálmán nevéhez fűződik
az első ismert rendelet, de még II. József is hozott ruharendeletet.
(Bódiné 2011:87 és 2014:65)
Az előírások olykor egészen kis részletekre
is kiterjedtek, a betartásukat ellenőrizték,
a „vétkeseket” büntették. A törvénykezés
a színek használatára is kiterjedt, pl.
skarlátvöröset sokáig csak nemesember
hordhatott, valamint a pallosjoggal rendelkező városok
bírái. A prostituáltaknak kötelező
volt valamilyen sárga ruhadarabot felvenni. Egy német
parasztfelkelés egyik követelése az volt,
hogy engedjék számukra a vörös szín
viselését. Magyarországon, falusi viszonyok
között a cifraszűr díszítését
korlátozták, sőt büntették azzal
az ürüggyel, hogy annyira vonzza a szegényebbeket,
hogy törvénytelen úton is igyekeznek azt
megszerezni.
A korlátozások valódi oka mindig a hatalom
erőfeszítése volt, mellyel meg akarta őrizni
a társadalmi osztályok között a viseletben
is megnyilvánuló határozott elkülönülést.
(Klaniczay 1982:114; Tompos
2055:25; Bódiné 2011 és 2014:65;
Ernyey 1998:198; Ráth-Végh 1936)
Ma már ruharendeletek nincsenek (kivéve az egyenruhákat
és a hivatásrendek formaruháit), de tiltott
színek vannak. Ezt nem a „hatalom” írja
elő, hanem a közösség, a kulturális
hagyomány. Jeles alkalmakon (ünnepség, esküvő,
temetés) a közösség elvárja tagjaitól
a szokásoknak megfelelő öltözetet. Esküvőn
csak a menyasszony öltözik fehérbe, ez más
nőnek nem illik, ők élénk-világos
színeket vesznek fel. Temetésen a közeli
hozzátartozók feketét viselnek, a többi
gyászolónak is sötét vagy semleges
színű ruhában illik megjelennie, és
súlyos modortalanságnak számítana
élénk pirosat vagy sárgát felvenni.
Viselet és szín
A viselet és szín viszonyában két
dimenziót kell kiemelni – a vagyoni és
a társadalmi nemi különbségeket:
• Az elmúlt több ezer év során a színes-díszes,
ill. a „jellegtelen színű” és dísztelen
viselet határvonala a vagyoni különbségek
mentén húzódott. A különleges
festés-technológiák és az élénk
textilszínezékek igen drágák voltak,
sokáig csak a gazdagok engedhették meg maguknak.
• A férfiak sokáig legalább olyan színesen-díszesen
öltöztek mint a nők, a hatalom csúcsain
még színesebben is. Bizonyos színek sokáig
és elsősorban a férfiakhoz, mások
a nőkhöz „illettek”, ám ezek az idők
folyamán felcserélődhettek (ilyen a piros
és kék).
A színkommunikáció szembetűnő
módon nyilvánul meg a viseletekben – térbeli,
időbeli és társadalmi metszeteit vizsgálva
rendkívül sokrétű jelenségeket
találunk. A következő alfejezetekben ezeket
próbáljuk meg röviden áttekinteni.
|
Felhasznált és ajánlott
irodalom:
Barthes:
A divat mint rendszer
Barthes:
Az öltözkodés története és
szociológiája
Bódiné:
Ruházat és jelképek
Bódiné:
A bíbor méltóság, a sárga
árulás
Broby-Johansen:
Az öltözködés története
Ernyey:
Tárgyvilágunk 1896-1996
Hankó – Kiszely:
Szokatlan szokások – Testdíszítések
és más biológiai és társadalmi
furcsaságok, 298.p.
Kalla:
Mezopotámiai öltözködés
Klaniczay – S.Nagy: Divatszociológia I-II.
Klaniczay:
Öltözködés és ideológia
a középkorban
Pastoureau:
L'uomo e il colore
Ráth-Végh:
Királyok divatjától a divatkirályokig
Schuster:
Művészetlélektan, 68.p.
Simmel:
A divat
Spufford:
Hatalom és haszon
Tompos:
A díszmagyar – A magyar díszöltözet
története
Zsolt:
Divatszociológia
***
Irodalom, nyomtatott (P)
Irodalom,
elektronikus (E)
|
