A társadalmi változások és a technikai
fejlődés felgyorsította és kiterjesztette
a színek birtokbavételét – korábban
kevesek luxusa volt, ma mindenütt és sokféle
médiumon találkozunk színekkel. Mindenhonnan
színek mosolyognak, vicsorognak vagy unottan ásítanak ránk ...
Akarjuk vagy sem, kommunikálunk a színekkel.
„Színnyelvek”
A színnek „nyelvtana”, „szókincse”,
jelentésrétegei vannak. Színnyelv azonban nem csak egyféle létezik. A szín
mást jelent a hétköznapi embernek, a kreatív
alkotónak, a mérnöknek, a tudósnak
és a művésznek. Mindegyik a saját
színnyelvét „beszéli”, gyakran
más „nyelvtant”, „szókincset”,
– más színfogalmakat használ.
Hétköznapi szín
 |
Kép forrás:
http://www.inspiredbylocals.com/article/10-of-the-best-delis-
in-rome-by--2011-07-13 |
Minden ember színhasználó, elsősorban
tárgyaival (öltözékével, lakásával,
hobbijával és különféle eszközeivel)
fejezheti ki önmagát és a színekhez
való viszonyát, amennyiben van módja választani-válogatni
közöttük. Ugyanakkor mindenki passzív
színfogyasztó is: (majdnem) minden elénk
táruló látvány színekből
tevődik össze. A mindennapi színeket ösztönösen
kedveljük vagy sem, vonzanak vagy taszítanak –
ám ritkán gondoljuk végig, hogy miért
hatnak ránk a színek.
Kommunikáló szín
 |
Kép forrás:
http://pixgood.com/red-and-blue-logo.html |
A professzionális színalkalmazó tudatosan
választja meg a színeket, közölni akar
valamit, célja van velük. Ma egyre több ember,
egyre többféle szakmában, napi tevékenysége
során rendszeresen vagy időnként – színeket
használ.
A színkommunikáció tudatos színalkalmazást és színértelmezést jelent.
A kreatív-vizuális szakemberek (grafikusok, dizájnerek,
tipográfusok stb.) munkájának értékteremtő és értéknövelő tényezője
a szín, – a működő kreatív*
gazdaságokban mindez a döntéshozók
előtt is világos.
*A kreatív ipar, kreatív
gazdaság ágazatai:
Építészet; Képző- és
iparművészet, kézművesség; Formatervezés,
divattervezés; Múzeumi tevékenységek,
művészeti kiállítások, galériák;
Reklám- és hirdetési ipar; Elektronikus
és nyomtatott sajtó; Könyvkiadás;
Film-, fotó- és videókészítés;
Szoftverkészítés, multimédia, digitális
játékfejlesztés; Rádió és
televízió; Előadó-művészet;
Zene. Ezek majdnem mindegyike kapcsolatban áll a vizualitással,
tehát a színnel is. Fiatal teória lévén,
a kategóriák nem kiforrottak, a különböző
publikációk többféle ágazatot
említenek, vagy más-más csoportosításban
említik ugyanazokat.
Technikai szín
 |
Kép forrás:
http://www.indiamart.com/shilpachem-mumbai/ |
A színek birtokbavétele párhuzamosan zajlik
a technika fejlődésével, hiszen színforrásokat
(festéket, fényforrást) előállítani
általában nem egyszerű, mindig a kor műszaki
fejlettsége szabja meg a színesség korlátait.
Az utóbbi 150 évet „színforradalomnak”
nevezzük, olyan sok újdonság született:
nemcsak sokkal több és élénkebb árnyalat
vált elérhetővé, hanem a színek
„demokratizálódtak” is, bárki,
bármelyiket használhatja, lényegében
egyik színárnyalat sem drágább,
mint a másik. Számos médium, ami eleinte
csak fekete-fehér képet tudott megjeleníteni
(nyomtatvány, fotó, film, tv), rövid idő
alatt színessé vált és egyre jobb
minőségben adja vissza a világ színeit.
A számítógépes színmegjelenítés
pedig egészen szélesre tárta a színek
„birodalmának” kapuit.
Tudomány és szín
 |
Kép forrás:
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:CIE-1931_diagram_
in_LAB_space.svg |
Sok tudós, művész és filozófus
(Leonardo, Newton és Goethe a költő) ma is érvényes megfigyeléseket
tett ill. kutatásokat végzett az elmúlt
századokban. A teoretikusok után a fizika,
kémia, orvostudomány, pszichológia, esztétika,
művészettörténet, antropológia,
néprajz, szemiotika, nyelvészet, etológia,
környezetelmélet „fedezte fel” a színt
és bővítette a színtudományt
saját eredményeivel. A sort még lehetne
folytatni, és talán rövidebb lenne felsorolni,
mely tudományok nem érintkeznek színekkel.
De mind a technikában, mind a tudományban az utóbbi
100-200 év hozta a legtöbb ismeretanyagot.
Művészi szín
 |
| Kép: Marc Chagall,
Orfeusz, 1977. (részlet) |
A színeket sokan a festészet „belügyének”
tekintik, ami csak annyiban elfogadható nézet,
hogy a képző- és alkalmazott művészetek
viszonya a színekhez sokkal intenzívebb mint a
hétköznapi emberé, és más mint
a színkommunikációé vagy a színtudományé.
A művészetekben tág tere van az intuíciónak,
az eredeti látásmódnak, ami a színhasználatban
is megnyilvánul. A festő számára a
szín olyan „matéria”, amit saját
törvényei szerint használ fel: ha akarja
– a valóságos látványt idézi
vele, ha akarja – új világot teremt általa.
Ebben a tanulmányban a hétköznapi,
a kommunikáló és a technikai színről lesz szó, és –természetesen–
erről sem teljes mélységében, de lehetőleg
mindenről egy kevés. A művészi színt legfeljebb érintőlegesen, a példák
kapcsán említjük, meghagyva a témát
a művészettörténészeknek és
-teoretikusoknak. A tudományos színt sem
szándékunk kimerítően bemutatni, ez
megtalálható a (sajnos nem nagy számú)
hazai szakirodalomban (Nemcsics, Schanda,
Lukács), illetve idegen nyelvű forrásokban.
Történeti szemlélet
Fontosnak tartjuk a történeti szemléletet,
mert mindennek van előzménye – a színeknek
is van fejlődéstörténete, technikája,
neve, jelentése, divatja, ára – és
mindez változik időben és térben.
Vázlatosan áttekintve az elmúlt évezredek
színhasználatát, négy nagyobb időszakot
tudunk megkülönböztetni:
• Az ember igen korán felfedezte a természet színeit
és a festőanyagokat is. A testfestés, melynek
első előfordulását 300 ezer, de min.
80 ezer évre becsülik a kutatók, őseink
számára a természet manipulációját jelentette (hasonlóan mint a tűz-, anyag- és
eszközhasználat), és a mágikus tevékenységek része lehetett. A kőkorszak
(pl. Altamira-barlang) és az első letelepedett falvak
kezdetleges társadalmaiban az emberek a természetből
vett festékekkel díszítették saját
testüket, majd tárgyaikat és környezetüket.
Az időszak a rituális-szimbolikus díszítés és a rajzolás kialakulásának kezdete
is.
• A technikai fejlődés később –az
ókortól kezdve– egyre több színt
tett elérhetővé, igaz meglehetősen drágán,
ezért a 19.század közepéig csak kevesek
kiváltsága volt élénk színekkel
élni. Uralkodók, arisztokraták, gazdag
polgárok státuszát jelezte a viselet, a
ház és a használati tárgyak színessége.
A színek ebben az időben szerveződtek bonyolult szimbólum-rendszerekké. A szín,
–mint jelenség– mind több tudós
(filozófus, teológus, festő) érdeklődését
is felkeltette, a teoretikusok keresték a színek
eredetét és megfogalmazták a színek
esztétikai jelentőségét.
• A 19.század közepén robbant a „festékforradalom”,
mely néhány évtized múlva a színek
demokratizálódását hozta, és
ebben a korszakban élünk ma is. Az utóbbi
pár évtizedben az informatika tetőzte be
a folyamatot, már nemcsak a festékanyagok, hanem
a virtuális színek is teljes „szabadságot
élveznek”. A szín már kód-szerepet is betölt, miután felismerték pszichológiai
hatásait és információhordozó
erejét. Közben tudományágak születtek,
melyek a színeket, ill. más jelenségek
színvonatkozásait kutatják.
• Most, az ezredforduló táján kezdett körvonalazódni
a negyedik periódus, a színek legújabb
szerepköre: megfogalmazódott a kreatív
gazdaság (kreatív ipar) teóriája,
mely szerint a posztindusztriális társadalomban
az alkotó emberek –a kreatív osztály–
határozhatja meg az új gazdaság fejlődésirányát.
„Nem véletlen, hogy a kreativitás két
– korábban egymástól élesen
elválasztott – területe között lévő
határ egyre inkább elmosódik. A felvilágosodás
tradíciója, amely az intellektus és az
érzelem közötti különbségtételen,
így a művészetek és a tudomány
kreativitásának megkülönböztetésén
(is) alapult, megszűnőben van. A kreativitás
természetesen nem csak a művészek és
a tudománnyal foglalkozók privilégiuma.”
(Ságvári B. 2006:13)
A kreatív gazdaság alakulásában
katalizátor szerepet tölt be a digitális
technika, alaposan átalakítva a hagyományos
ágazatokat is, mint a designt, nyomdai tevékenységeket, televíziózást, fotózást, reklámot stb. Az informatikai forradalom vadonatúj
(jóformán előzmény nélküli)
műfajokat teremtett – multimédiát,
internetet, 3D modellezést, tudományos vizualizációt – melyek magukban foglalják a vizualitást
is – mindezek a változások a társadalmat
is átformálják.
Talán mindig is volt –de a reneszánsz óta
bizonyosan van– egy kölcsönös inspiráció
a tudományok és művészetek között,
ez ma nyilvánvalóan előtérbe kerül
(tudományos konferenciákat kísérő
művészeti kiállítások, a tudomány
ihlette művészeti műfajok gyarapodó
száma, stb.) A kreatív kor tudományát
és művészetét is az interdiszciplináris
megközelítés, a határterületek
iránti érdeklődés jellemzi (Kepes
1979b).
A szín e szempontból is a kreatív kor egyik emblémája lehet, mert a színről
nemcsak a művészeteknek, hanem a technikának,
nagyon sok tudományágnak és a kommunikációnak
is van mondanivalója.
A kommunikáció nagy, és egyre nagyobb
felületen érintkezik a vizualitással. A közönségkapcsolatokban
és a szakmai világban mindenütt szükség
van arculattervre, logóra, weboldalra, nyomtatott
kiadványra, prezentációra, fotóra,
reklámra, rendezvényre, csomagolásra, tárgyakra stb. – mindezeknek erős színvonatkozásai
vannak.
Azt mondják, a kommunikáció javítja
a világot. A vizuális- és szín-kommunikációnak
is ugyanez a célja.
|
Felhasznált
és ajánlott irodalom:
Gage:
Colour in Art
Kepes:
A világ új képe a művészetben
és tudományban
Leeuwen:
The Language of Colour
Nemcsics:
Színdinamika – Színes környezet tervezése
Pastoureau:
L'uomo e il colore, 56.p.
Ságvári B.–Dessewffy:
A kreatív gazdaságról – Európa
és Magyarország a kreatív korban
***
|
